Éjszaka rosszul aludtam. Minden féle gondolatok keringtek bennem. Ethan, Apa és az az idegen nő... Karikás szemekkel és izzadtan ébredtem.

Magamra öltöttem valami egyszerű és kényelmes ruhát, majd kikullogtam a szobámból. Apám éppen edzett...

- Beszélnünk kell, kislámyom. - lépett oda hozzám.

Beesett szemekkel pislogtam rá. - Nem vagyok a kislányod. - sziszegtem alig hallhatóan. - Már nagylány vagyok.

- Tudod... Van egy nő, akit szeretek. Gracienek hívják, és nagyon kedves! Megszerveztem mára egy találkozót is, hogy megismerhessétek egymást!

Minden gyanúm beigazolótod. Idegesen túrtam a hajamba. Minthe leforráztak volna, de ez az égető, meleg érzés belülről áradt. Düh. Düh volt. Ökölbe szorítottam a kezem, és már a szavaimat fogalmaztam.

- Tudtam! - ordibáltam. - Már tegnap is láttalak titeket a fesztiválon! Mióta ismered?! Már el is felejtetted anyát?! Sose szeretted igazán! - fakadtam ki.

- Mi az, hogy nem szerettem anyádat? - védte magát. - Nagyon szerettem, amit Te is tudsz. De túl kellett lépnem, és neked is ezt kellene tenned! Gracie mellett boldog vagyok, újra!

- Szóval a boldogsághoz csak az a szipirtyó kell? Jól van, akkor fogom a cuccom, és elköltözök Ethannel együtt. És képzeld, Őt meg én szeretem! - mondtam gúnyosan, majd elviharoztam a barátomhoz.

A karjaiba vettem magam, és zokogva elhadarltam mindent. Megnyugtatott, hogy minden rendben lesz. Én ugyan nem hittem neki, de megkért, hogy most ne foglalkozzak Apámmal. Nem fog nehezemre esni. Gondoltam...

Iskola után nem mentünk haza. Minek is mentünk volna? Én meg akartam őrizni hidegvérem, Ethan meg meg akart védeni...

Miután megcsináltuk a leckét, Daisyhez indultunk.

Mire odaértünk, eleredt az eső. Sőt mi több, szakadt. Míg a barátom vinnyogva védte a búráját, nekem újabb stresszel kellet szembenéznem. Daisy nem volt sehol!

- Ethan, azonnal meg kell keresnünk! - futottam hozzá.

De nem válaszólt, csak hazarohant... Így hát egyedül kelltem útra.

Fél óra keresgélés után fáradtan, izzadtan, és bőrig ázva, de megtaláltam hőn szeretett kancámat.

- Oh lovacskám, Te meg hova lettél? - öleltem át.

Visszavezettem az istállóba, és hazasiettem.

Igazán nem kellett volna... Két enyelgő felnőttet találtam, akikre borzasztóan haragudtam. Szóval Ő Gracie... Minden rosszindulat ellenére el kellet ismerni:

Nagyon csinos volt.

Zaklatottan bújtam az ágyba, és istenítettem a nyarat, amiért nem kellett holnap suliba menni.